2013. november 6., szerda

Az élelmiszer alapú multivitaminokról

Nyilvánvaló, hogy az embereket úgy tervezték, hogy élelmiszereket és ne kőzeteket fogyasszon. A tápanyagok az élő, szerves anyagokból származnak és nem a halott, élettelen tárgyakból. Ez minden ember számára nyilvánvaló, így érthető, amikor az egészségügyi szakrétők igyekeznek lebeszélni az embereket, hogy szintetikus multivitaminokat fogyasszanak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne együnk multivitaminokat, hiszen vannak olyanok is, amik az emberi szervezettel kompatibilisek.


Élelmiszer alapú multivitaminok

Az olyan táplálékkiegészítőket és multivitaminokat kell előnyben részesítenünk, amik nagy részben vagy teljes egészében tényleges élelmiszerek kivonatait tartalmazzák. Minden tápanyag szerves organizmusokból származik, így maximálisan képesek felszívódni a szervezetben, ezáltal igen hatékonyan fejtik ki jótékony hatásaikat.

Nagyon fontos tehát, hogy megértsük a szintetikus és a szerves multivitaminok közötti különbséget. A szerves multivitaminok is teljes sprektumban tartalmazzák a tápanyagokat, viszont azok élelmiszer kivonatokból származnak, éppen ezért minden esetben van bennük szén és hidrogén atom, amiknek köszönhetően a szervezet felismeri ezeket a vitaminokat és képes felhasználni azokat. Ezzel szemben a szintetikus multivitaminok kőzeteket tartalmaznak, tehát sokkal kevésbé hatékonyak, mint az organikus párjuk. Ezenfelül pedig azzal is számolni kell, hogy a szintetikus multivitaminban igen sok a mesterséges hordozóanyag is, ami lerakódik a szervezetben és ott különböző problémákat idéz elő.