2016. január 17., vasárnap

Ihatok kávét, amikor multivitamint szedek?

Bár lehet, hogy a multivitaminnal bármilyen italt együtt szabad fogyasztani, sok esetben ez mégsem tanácsos. Néhány ital ugyanis, mint például a kávé, olyan anyagokat tartalmazhatnak, amelyek zavarhtják bizonyos multivitaminok felszívódását. Azonban még mindig jobb a kávét tizenöt perccel a multivitamin szedése előtt bevenni vagy néhány órával később.


Csökkenti a vas felszívódását

Mint például a tea, a zöld leveles zöldségek, a babfélék, úgy a kávé is tartalmaz tanninokat. Ha a multivitaminok vasat tartalmaznak, akkor a tanninok csökkentik annak a felszívódását. A tanninok befolyásolhatják a szabad kötésű vas felszívódását, azt a típusét, ami megtalálható a növényi alapú élelmiszerekben és az olyan kiegészítőkben is, mint például a vastartalmú multivitaminok. A kávét éppen ezért érdemes elkülönítve fogyasztani a multivitaminoktól, hogy minimalizáljuk ezt a hatást. A multivitamint szedjük be narancslével vagy más C-vitamin gazdag gyümölcslével, mert ezzel viszont növelhető a vas felszívódása.


Korlátozhatja a kalcium felszívódását

Ha naponta több, mint két vagy három csésze kávét iszunk, akkor a kávéban található koffein csökkentheti a felszívódó kalcium menységét, illetve növeli a kalcium ürülésének mennyiségét. Ez azonban csak akkor okoz problémákat, ha alacsony a csontsűrűségünk, mivel a kalcium mennyiségének csökkenése még inkább minimalizálja a csontsűrűséget. A National Institutes of Health megjegyzi, hogy már egyetlen csésze ávé is képes csökkenteni a szervezetben a kacium mennyiségé, akár 2-3 milligrammal is.

2016. január 5., kedd

Multivitaminok a dohányosoknak

Nagyon sok ember szed ülönféle étrendkiegészítőket és multivitaminokat, hogy megelőzzék a táplálkozásból fakadó hiányosságokat, illetve, hogy igénybe vegyék e kapszulák potenciális előnyeit. Azonban sajnos a dohányosok táplálkozási igényei meglehetősen eltérnek a nemdohányozóktól, éppen ezért esetükben egy nem jól kiválsztott multivitamin többet árthat, mint amennyit hasnálhatna. A következő cikkben ennek elkerülése érdekében megmutatjuk, hogy egy dohányos ember számára milyen vitaminok pótlására van szükség ahhoz, hogy elkerülje a különféle akut és krónikus betegségeket.


A B12-vitamin

A dohányfüst hidrogén-cianidot is tartalmaz, ami egy mérgező, színtelen gáz. Linnell és kollégái megvizsgálták a dohányfüst hatását a B12-vitamin anyagcserére és kiválasztásra. Felfedezték, hogy a dohányzók esetében alacsonyabb mennyiségben van jelen a vérben a B12-vitamin, valamint az nagyobb koncentrációban jelentkezik a vizeletben, így tehát a dohányosok több B12-vitamint választanak ki, mint a nemdohányzók. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a magas cianid bevitel a dohányzás során kóros B12-vitamin anyagcserét okozhat. Az ajánlott napi B12-vitamin adag a férfiak és a nők esetében 19 és 71 éves kor között 2,4 mikrogramm, azonban a dohányosoknak ajánlott ennél nagyobb mennyiségben pótolni a B12-vitamint.


Tippek

A dohányosoknak érdemes olyan kiegészítőket szedniük, amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, B12-vitamint, luteint és zeaxantint.

Kerüljék a multivitaminokat, mert ezek olyan mikrotápanyagokat is tartalmazhatnak, amelyek károsak lehetnek a dohányosok szervezetére.

A legjobb lehetőség megtalálásához mindig beszéljünk a kezelőorvosunkkal vagy a gyógyszerészünkkel.

Ételek és italok, amelyek K-vitamintól mentesek

Az embereknek, akik vérhígító warfarint szednek, következetesnek kell lenniük abban, hogy minden nap fogyasszanak valamennyi K-vitamint, mivel ez a gyógyszer zavarhatja a K-vitamin véralvadásgátló hatását. Ilyenkor érdemes olyan élelmiszereket választani, amelyek K-vitamintól mentesek.


Gyümölcsök és zöldségek
Ha nem fogyaszhatunk túl sok K-vitamint, attól még számos K-vitamin mentes zöldséget és gyümölcsöt választhatunk a diétánkba. Például fogyaszthatjuk bátran a bambuszrügyet, a Portobello gombát, a fehér gombát, a shiitake gombát, az enoki gombát és a kukoricát. A narancs, a narancslé, a csillaggyümölcs, az almalé és a citrom sem tartalmaznak K-vitamint. Míg a grapefruit nem rendelkezik K-vitaminnal, ezt nem érdemes a vérhígítókkal együtt szedni, mivel zavarhatja bizonyos gyógyszerek felszívódását és azokkal gyakran lép kölcsönhatásba.

Egyéb élelmiszerek
A mandula, a kókusz, a szezámmag, a napraforgómag, a földimogyoró, a brazil dió, a makadámia dió, a szerecsendió, a köménymag, a csirke vagy marahahúsleves, a szójaszósz, a gyömbér és a fokhagymapor szintén mentes K-vitamintól, így ezeket is lehet fogyasztani egy K-vitamin mentes diéta során. A K-vitamin mentes italok közé tartozik a víz, a szójatej, a bor, a kamilla és egyéb gyógyteák, a szóda, az energiaitalok, a gin, a sör és a kávé.